Nagyon-nagyon rég nem írtam. Ennek több oka is van, amit nem kezdek el itt ecsetelni. Inkább nézzük a legfrissebb híreket szegényes hétköznapjaimból:

A nyáron újra dolgoztam a kórházban, ugyan ott, de jóval kevesebb nővér van az osztályon, mint tavaly, a munka pedig a duplája lett. Nem volt egyszerű~ Ellenben ellógtam az utolsó évnyitómat és az első két tanítási napot. ;) Persze a munka miatt. Második tesi óránkon pedig azzal indított a tanárnőnk, hogy milyen büszke rám az iskola... én meg csak pislogtam. Értetlenségemet látva közölte, idén is megkapták a kórháztól a dicsérő levelet, amit a tanáriban ki is függesztettek. Még anyám sem tudott róla, csak mikor ezt meséltem neki. x'D

Amire még nem számítottam, pedig esélyes volt (hála az internet 'csodájának'), szerda reggel már mindenki tudta, hogy van valakim. Ennek annyira nem örültem. :S De sebaj, mert ez most egy igazán jó dolog, remélem így is marad :)

Ami pedig a legaktuálisabb: csütörtök reggeltől szombat délutánig volt a végzős osztálykirándulásunk. A borfesztivál. Igen, igen, az osztályfőnöknőink bizalmat szavaztak nekünk és azt mondták, bár sokan kételkednek, ők mégis úgy gondolják, már elég felnőttek vagyunk, hogy elvigyenek minket. Mivel így gondolkodtak és nem nagy ivászatra, hanem nívós italok rendezvényére/ünnepére vittek minket tényleg megismertük a borászat komoly oldalát is. Nagyon nagy élmény volt. Ráadásul egyik osztálytársunk sem vitte túlzásba a borkóstolást, ami egy kellemes csalódást jelentett. Persze volt néhány baki, és szeretett osztályfőnökeink bizonyára szőnyegszélen állnak majd az igazgató előtt egy cigaretta csikk, egy sörös doboz és egy eldugult lefolyó miatt. Ez mégsem rontott a hangulaton, bár a kötelező dorgálás megtörtént. A fiúk (mivel az eset hozzájuk köthető) hallgattak a jó szóra és szófogadó, kezelhető fiatal fiúkként viselték a dolgot. Nagyon csodálkoztam rajtuk és örültem, hogy az osztálytársaim (a párhuzamos osztály fiaira ez már kevéssé érvényes, de ezt már Erdélyben megtapasztalhattuk).

A borokról: sosem értettem a szenvedélyes borászokat, de most, hogy lehetőségem nyílt az ő szemszögükből megismerni ezt az italt, másképp nézek rá én is. Anyu és Kandúr egyöntetűen villányi borokat ajánlottak. Anyuval egyezik az ízlésünk és az Aranyhárs valóban maradandó élmény volt, ugyan akkor a késői szüretelésű édes muskotály sem marad el sokkal mögötte (persze a tokaji édes szamorodni, mint első igazi borélmény maradandó). Valóban menthetetlenül nőies ízlésem van a borokat illetően, lévén, hogy az édes fehérek állnak hozzám közel. Kandúr, annak ellenére, hogy nem szeretem a száraz borokat, a villányi rosé-t a figyelmembe ajánlotta, mint kivételt. Igaza is lett, valóban kivételes. A villányi korzó remek hangulatának és az ottani borkészítők kedvességén felbuzdulva mindenképp látogatást tervezek a jövőben a Polgár pincészetnél. Nagyon kedvesek voltak velünk, kérdezhettünk bármit, tanácsot adtak, mikor vásárolni szerettünk volna és még ingyen kóstolót is kaptunk, hogy tudjuk mit szeretnénk. Osztályfőnöknőmmel a témáról beszélgettünk, s kiderült, ő már nem egyszer járt Villányban, s valóban ez az a pincészet, amit nem szabad kihagyni. :D
Nem nagyon volt lehetőségem szuvenír vásárlására, bár a belépő mellé járt egy borospohár és egy nyakba akasztható szütyő. Így anyunak hoztam egy palack tokaji cuveé-t a Tolcsva pincészettől, akiknek ugyan remek boraik vannak, de barátságtalan egy népség és lenézik az érdeklődő fiatalokat. :S Kandúrnak pedig természetesen hoztam egy palackkal a 2009-es évjáratú villányi rosé-ból. :) Ugyan akkor megígértettem vele, hogy jövőre, a 20. Budavári Borfesztiválra el kell menünk, főleg mert ő nem olyan analfabéta borkérdésekben, mint én és mégsem járt eddig egyszer sem ezen a rendezvényen.

Szombaton egy Duna parti étteremben ebédeltünk: a Tavernában. Ez egy görög étterem és nagyon jól főznek, a pincérek barátságosak és sürögtek-forogtak körülöttünk, pedig egy szétázott, 51 fős tömeg voltunk. Igazán jó kis hely, ahová szintén visszatérek még, ebben biztos vagyok. Nem mellesleg pedig a múlt vasárnap ezen a helyen ebédelt az éppen Magyarországon forgató Jeremy Irons is (Sominak és nekem erre a hírre -amit kép is bizonyított- a hely egycsapásra belopta magát a szívünkbe), sőt, itt jártakor Sir Anthony Hopkins is megfordul ezen a helyen.

Voltunk kiállításokon is, a Nemzeti Galériában és megnéztük a 'tudósokat, akik a XX. századot csinálták'. Láttam Szinyei Merse Pál képeit és hát elcsodálkoztam. Nem így képzeltem el élőben, persze ez kellemes csalódás volt. Kálmusra pedig épp rájött a művészi érzékenység és elkezdtük kielemezni a képeket. Érdekes dolgokra jutottunk. :D

Többek között megnéztük a Semmelweis Egyetemet is, ahová én is jelentkezni szeretnék diplomás ápolónői és majd gyógytornászi szakokra. Mutatós hely, az biztos, de remélem nem csak a külső kelt majd jó benyomást bennem. Ugyanakkor az utcákat róva eszembe jutottak a 'Bús férfi panaszai' s ahogy gondolkodtam, rengeteg minden értelmét vesztette. Most egy kicsit elveszettnek érzem magam, de majd csak találok okokat...

Egyenlőre ennyi :)